Az internetes játszótér veszélyei. 2.rész.

Amiről most beszélgetni fogunk, az egy nagyon komoly téma.

Először azt fogod gondolni, Veled ilyen soha nem fordulhat elő, de ígérem a végére másképp fogod gondolni!

A közelmúltban egy kétségbeesett anyuka kopogtatott az ügyvédi iroda ajtaján és kisírt szemekkel kérte, hogy segítsek. Elmondta, hogy a 8. osztályos, 14 és fél éves kislányát beidézte másnapra a rendőrség gyanúsítottként.

Nem tudta miért, mit csinálhatott, hiszen a lányával semmi gond, szorgalmas, jó tanuló.

Azonnal felhívtam a nyomozónőt, aki szűkszavúan csak a bűncselekmény megnevezését mondhatta el, amely a következő volt:

gyermekpornográfia.

Másnap aztán megtörtént a kihallgatás, ahol megtudtuk, mi is az alaptörténet. Elmondom.

Van egy másik 15 éves kislány, aki úgy akarja felkelteni a neki tetsző fiú érdeklődését, hogy készít magáról félmeztelen és más szexuális tartalmú fényképeket és videókat. Aztán ezeket el is küldi “messenger”-en a fiúnak, aki, hogy felvágjon a haverjai előtt, nekik is továbbküldi. A haverok meg továbbküldik barátoknak, osztálytársaknak.

És itt jön képbe a mi kislányunk. Ő is megkapta az egyik osztálytársától ezeket a képeket, majd tovább is küldte néhány ismerősének. Poénból.

Mást nem csinált.

Ennyi.

Pár hét múlva már egy másik anyuka mondott el, az előbbiekhez kísértetiesen hasonló történetet, kiegészítve azzal, hogy náluk ugyan még nincs rendőrségi eljárás, de a kamaszlánya depressziós lett, már iskolába sem akar járni, annyira felkavarták a történtek.

Nos, első lépésnek lapozzuk fel a Büntető Törvénykönyvet, mit ír a gyermekpornográfiáról. Íme:

Btk. 204. § (1) Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről vagy személyekről pornográf felvételt
a) megszerez vagy tart, bűntett miatt három évig,
b) készít, kínál, átad vagy hozzáférhetővé tesz, egy évtől öt évig,
c) forgalomba hoz, azzal kereskedik, illetve ilyen felvételt a nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tesz, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Azt gondolom érted, ami le van írva, mégsem sikerül összerakni a képet, hogyan lehetett a kislány gyanúsított? Segítek!

Mi is történt valójában?
A 14 és fél éves lány átadott (= elektronikus formában elküldött), több ismerősének egy 15 éves lányról készült pornográf tartalmú felvételt.

Mit mond a törvény?
„Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről … pornográf felvételt … átad … bűntett miatt … évtől öt évig … terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Nincs kérdés, minden feltétel megvan, a bűncselekmény megvalósult. De hát, hogy lehet mégis gyanúsított egy 14 évet alig betöltött fiatal?

A válasz: azért, mert Magyarországon a fő szabály szerint a bűntehetőség alsó korhatára 14 év. Ha a cselekmény elkövetésekor ezt betöltötted, akkor már akár a bíróság előtt is felelned kell a tetteidért.
Figyelem, vannak azonban olyan súlyos bűncselekmények, ahol már 12 éves kor fölött büntethető a fiatal, pl. emberölés!

Azt gondolom, hogy a példából kiderül, nagyon könnyen kerülhetünk nagyon nagy bajba! Ezért beszéljük át még egyszer alaposan!

Van egy pornográf tartalmú fényképünk, amin egy 18 év alatti fiatal szerepel.

– Mi az, hogy pornográf?
Ami egyértelműen nemi vágyat kelt. Már egy félmeztelen női felsőtest fotója is az, a többiről, az egyebekről meg nem is beszélve.

18 év alatti vagy nem?
Általában lehet tudni ki van a képen, és akkor az életkora is ismert. Ha a képen szereplő fiatal ismeretlen, akkor orvosszakértő állapítja meg az életkort.

– Mi az, hogy „megszerez, tart, készít, kínál, kereskedik, nagy nyilvánosság”?

Ezek jelentése értelemszerű. Fontos azt tudnod, hogy ha magadról készítesz ilyen képet az nem bűncselekmény, ha másról, az igen. Ha ilyen képet kapsz és azt azonnal kitörlöd, az nem. Ha lemented, az igen. Ha továbbküldöd, az igen. Ha pénzért vagy másért eladod, az igen. Ha felteszed egy nyilvános oldalra, ahol sokan láthatják, akkor az nagyon igen.

– Mit csinál a rendőrség?

A rendőrség, ha ilyen típusú bűncselekményről tudomást szerez, köteles azt kinyomozni. A nyomozás során beszerzik a bizonyítékokat, kihallgatják a tanúkat, majd a gyanúsítottakat. A gyanúsítotti kihallgatás során a kihallgató helyiségben rajtad kívül ott van a nyomozó, a szülők, az ügyvéd és az egészet felveszik kamerával. Azután, ha vége, lefoglalják a telefonod, minden adattal, fényképpel, bejegyzéssel együtt. Jön a gyámhivatal és még egy csomó kellemetlen dolog.

– Milyen büntetést kaphatok?

Az eljárás vége jobb esetben egy elmarasztaló határozat, rosszabb esetben egy tárgyalóteremben hallgathatod a bíró ítéletét.

– Mi az, hogy szabadságvesztés?

Az bizony börtön. Legrosszabb esetben a bíró akár ezt is kiszabhatja.

Fontos tudnod! Ezt a bűncselekményt a törvényalkotó nem elsősorban a tizenévesek ilyen jellegű, gyakran átgondolatlan cselekményeinek a megtorlására alkotta. A gyermekpornográfia igazi elkövetői a felnőttek, akik perverz vágyaikat gyerekekről készült, szexuális tartalmú fényképek és videók nézegetésével elégítik ki.

Mit tegyek?

Ne küldj magadról másnak szexuális tartalmú képet vagy videót!
– Ha ilyet kapsz, töröld ki, de semmiképpen ne mentsd le!
Ne küldd tovább!
Ne rakd fel nyilvános oldalra!
– És azonnal szólj a szüleidnek!

Emlékszel mivel kezdtük? Veled ilyen soha nem történhet meg. Azt gondolom, most már látod, hogy de, igen. Nem arra gondolok, hogy meztelen képeket csinálsz és küldözgetsz magadról, nem. Hanem arra, hogy a számtalan barátodtól, ismerősödtől vagy ismeretlenektől bármikor kaphatsz ilyen jellegű képet vagy videót.

A legtöbb fiatal nincs tisztában azzal, amiről most beszéltünk. Azt gondolják, ez belefér. Mekkora király leszek a haverjaim szemében, ha ezt a képet tovább tolom nekik! Mekkora poén!

Te tudd, ez nem poén, ez bűncselekmény!

 

 

dr. Müller Csaba ügyvéd, büntetőjogász